A szociális lény

Az elmúlt hétvégén jósok vendégünk volt: átjöttek az új szomszédaink, Partick és Lindsay, meg a tollasozó barátaink, Paul, Florent, Jason meg Ron. Sebi rendkívül jól "feltalálta" magát, nemgyőzött nézelődni és hallgatózni. Karunkon ücsörögve mindenkivel szóba elegyedett, és még csak eszébe sem jutott aludni. Aminek persze este mink láttuk kárát, de a visítozósdi szerencsére nem tartott sokáig. Azt vesszük észre, hogy egyre könnyebb megvígasztalni, ha napközben jön rá az őrület. Arra is rájöttünk, hogy ha csak félgőzzel sírdogál, akkor a szopizás nagyszerű nyugtatószer, és legtöbbször el is szenderedik a végén. Ha azonban az arcvörösödéses üvöltéssel állunk szemben, akkor elébb le kell csillapítani a kedélyét, hogy rácuppanjon a cickóra.

Sebi mostmár őrületeseket vihorászik, ilyenkor a szája mellett a szemei, de még a fülei is mosolyognak. Nagy mókamester. Noés persze beszélis. Olyanokat mond, hogy glüüü, meg hájiii, és közben rámnéz a nagy szemeivel, énmeg elolvadok. Furcsa mód imádja, ha énekelek neki. Halász Jutka Vörös hajú lányok címűjére kacag a legjobban.

Végre elvitték a tévénket, s David az újat felszerelte a pince falára. Bazinagy. De végre ismét van ebédlőnk-nappalink a földszinten, véget ért a dobozolós időszak. Hálisten.