Az időjárásról és az emésztésről

Ez a hét rettentő forró Torontóban. Három napig ki sem merészkedtünk a lakásból, mert a párás hőségben még lélegezni is alig lehetett. Tegnap aztán jött egy hidegfront, széllel meg esővel, és végre lehűlt egy picit a levegő, bár a levegő páratartalma mégtovább emelkedett. A közelben még egy tornádót is láttak, de szerencsére nem tett kárt semmiben.

Nade félre időjárás, mert van ennél foltosabb közlendőm is: 10 nap után megjött a Nagy Kaka. Csórikám. Hihetetlen mennyiségű sárgabarack-fagylaltot erőlködött ki a sejhajából. Volt nagy üdvrivalgás, hejehuja, dínomdánom a szülők táborában! Állítólag a kizárólag anyatejet fogyasztó babákoknál ez teljesen normális. Mármint hogy több napig, esetleg hetekig nem ürítik ki beleik tartalmát. Mi tagadás, pelenkakímélő megoldás, meg látványos is, de azért egyben kissé idegölő is. Várni csak várni, mindig csak várni…

Perke aztgondoltuk, hogy a kétnapja tartó nyenyereségnek ez volt az okozója, s hogy akkor ma végre ismét helyre áll a béka. Sajna, nem így leve. Sőt. Eleddig legalább kétóránként hajlandóvolt egyórás szunyákra, ma azonban este félhatig lenem hunyta a szemeit. Ragaszkodott hozzá, hogy a karunkban ringassuk, ahonnan ő kitűnően szemrevételezheti lakásunk érdekességeit. Ha leültünk avagy más testhelyzetbe kényszerítettük, jött a rinya. Így aztán nem csoda, hogy a nap végére mindannyian kidőltünk…

Tegnap volt 1 Nagy Kalandunk. Az utca túloldalán lakik Kate, akinek kislánya éppen egy hónappal fiatalabb Sebinél. No, gondoltuk, jól összejövünk, és eszmét cserélünk. Át is mentünk a kisfiammal, aki nem sokat lacafacázott, jól összehányt mindent. Nem volt mittenni, vert hadunkat haza kellett vezényelnem. Jókis muri volt. A nagy sikérre való tekintettel jövő héten is megtróbáljuk.