Szeptember végén

Elaludtak, asszem. David munkaügyileg elutazott, így rámhárulnak a szülői teendők. Vazeg, piszok nehéz két gyereket eccerre elaltatni: mert a babakorú üvölt, ha le merem tenni, olyan fáradt, de muszáj mégis, mert Sebit csak úgy tudom bepizsomázni. Végül minden sikerült egyedül: vacsiztatás (Máté a hajamtépte!), fürdés (Máté feje koppant :( ), ágybabújtatás (Máté a vállkendőben), de nem egy leányállam, abbiztos. Úgy határoztam, testületemileg, hogy énis korán lefekszem alunni, hogy legyen elég erőm, amikor reggel 5-kor elkezdenek kotkodácsolni.

Ja, le a kalappal a gyermekeiket egyedül nevelők előtt: én végkimerülésben idegösszeomlanék. Persze, biztos ehhez is hozzá lehet szokni, de én nem akarok...

A házeladási helyzet tovább romlott, midőn a szomszéd ikerház távolabbik fele szintúgy piacra került. A fene. Marha drágáért adják, így van reményünk arra, hogy a potenciális vevők inkább a mi alacsony árszabású, ámde fokozottan elegántos kicsiny lakunkat választják. Ja, a banya amúgy is a zucca idegeire megy: kutyáját a ház elé köti, s az eb ugatásával felveri a gyerekeket (s az anyákat), lepisili a szomszéd teraszát, lesből támadva halálrarémiszti a járókelőket, s hajba-szőrbe kap más kutyákkal. Már a félucca szóvátett valamit nála, de ő lesemszaharja, azazhogy dehogyisnem.

Ja, a képek. Ma készültek, evés témakörben. Minthogy Máté farkasmódra zabál, újabbnál újabb nyalánkságokkal kell előállnom. Merthát a banán meg a sültalma nem pálya, ha az ember naponta 3-4-szer is azteszi. Meg az egysíkú banándiéta be is dugaszolja az embergyerekének alsófelét. Naszóval, Máténak vettem egykét biobabaeledelt, merthamár nem énfőzöm, legalább legyen kevésbé káros. Az egyik áfonyapüré volt, ami másodszülöttemnek cseppet sem ízlett, de én nagyon jól szórakoztam, mert hihetetlen pofákat vágott. A száját azért csak tátogatta mindegyre.

Szebi meg maffint eszik, amibe csokidarabokat csempésztem, mert azokat keresgéli, és így észre sem veszi, hogy lám, a korpás maffin megevődött. Ilyen egy anya vagyok én...