Szeb, Máté, Fló

Naplószerű, amibe csak nagyritkán van időnk írni

Wednesday, November 21, 2007

Munkára fel

Holnaptól munkába "állok", vagyinkább ülök. Sikerült két olyan bébicsőszt találni, akikben megbízunk, és akiket Sebi is nagyon szeret. Hétfőn és kedden félnapot, de ha kell, akár 8 órát is, Elainor vigyáz Sebire, aki a Fülöp-szigetekről jött, és imádja kisfiunkat. A másik hölgy, Nubia, kolumbiai származású, és ő szerdán meg pénteken délelőtt jön, és viszi Sebit a játszóházba. Ez tkp. egyfajta óvoda-bölcsöde, ahová szülőkkel, vagy vigyázókkal együtt mehetnek a gyerekek. Rengeteg játék van, foglalkozások, testmozgás, tízórai, ebéd, Sebink imádja. Csütörtökönként pedig csakis az enyém ez az ebadta, és egyelőre úgy tervezem, elkezdek megint némit testmozogni, és megyünk az edzőterembe. Hej, nem tollaslabda, az biztos, de legalább megmozgatom fáradt és lusta tagjaimat. Van egy jókis bébicsőszszobájuk, Sebi majd ottan játszódik, amíg én edzegetek. A jógát is jó volna megint elkezdeni, ha van terhesjógászuk, akkor oda is elmegyek egy-két este. Hahh, minő tervek!

Sebestyénünk elkezdett nagyfiúsodni. A mozdulatai, a mozgása, a reakciói már nem olyan kisbabásak, mint eddigelé. Elkezdett bólogatni is, amikor valamire igent kell válaszolnia. A beszéd még mindig nem kenyere, legalábbis nyelveinknek nem az általunk is érthető változatát beszéli. Aszongya pl., hogy "pityipú ba", és ez valszeg labdát jelent. A "ba" ugyancsak a labda álneve, és manapság minden, ami kicsit is labdaszerű (pötty, kör, arc stb.), a "ba" nevet kapja. A hétvégén "papát" is mondott, kedvenc nagyszülőjének arcképére mutatva. Az kétségtelen, hogy mindent megért, és egyre inkább figyel is arra, amit mondunk. Esténként pl. el tudjuk neki magyarázni, hogy most akkor mindenki megy szunyálni, holnap reggel meg felkelünk, és megint játszunk jó sokat. Ettől általában megnyugszik, és el is alszik hamar.

Az éjszakák nagyszerűek: végigalussza, csak egyszer-kétszer sír fel álmában, általában azért, mert lerúgja a takarót, vagy mert beveri a fejit az ágy rácsába. A megfázásából már csak egy kis köhögés maradt meg emlékül, meg némi fikusz az orrlyukakban. Egy héttel ezelőtt azonban kruppos köhögése volt éjszaka, ami rettentően ijesztő tud lenni. 10 hónapos korában volt ilyen, akkor kitapasztaltuk, hogy a fürdőszobában ücsörgés a forró zuhany párájában nagyon sokat segít. Meg a szteroid cseppek, amiket a doki a légutak tágítására adott.

Az elaltatás egyelőre még mindig elég macerás. Fürdés után pincében játék, ha nagyon fáradt, akkor beleül a székébe, összes állatseregét magához ölelve, és mesefilmet néz. Úgy 5 perec után mondjuk neki, hogy akkor most felmegyünk aludni, amire ő felkel, s elindul nagy elánnal a lépcső felé, útközben mindenféle játékokat megragadva. Ez a szokása szerencsére kezd alábbhagyni, és beéri 2-3 jószággal is. Aztán fenn az ágyban leülteti a játékokat, és ő is lefekszik. Néha azonnal elalszik, de általában 15-20 perces győzködés szükséges az elszundításhoz.

Napközben csak a babakocsiban van szunya. Egyszer sikerült átemelni az ágyába, de ez eléggé ritkaság. Általában felébred, és készen áll a játékra.

A könyveket imádja, állandóan "olvasunk". Mióta a nagymamája itt volt, körbenállegykislánykát is játszunk, meg tea-kávé-cukor-rum-bummot, és állandóan a Kiskarácsonyt énekli. Szuper hangja van nem mondom.

A játékosztályról a nagyméretű legószerűséget szereti, meg az autókat. Segít a konyhéban is, meg a mosásnál. Odaadogatja a ruhákat, meg a poharakat, tányérokat. Emmég később jóljöhet...

Ezen a képen ipegn nagyijával olvas:

Friday, November 02, 2007

Novemberi örömhírek



A fogfájásnak vége, legalábbis egyelőre. Fiunk már két napja vidám és boldog, tele energiával, majkicsattan. Ilyen ni:


Másik örömhír az az, hogy ma először sikerült napközben elaludnia a kiságyában. Mindenféle sírás és sétáltatás nélkül. Három autó és 9 állatka társaságában, melyek között 4 maci, 1 majom, 1 béka, 1 tigris, 1 malacka és egy kacsa található.


Tegnap volt David születésnapja, és 17 hónapja először együtt elmentünk vacsizni. Demilyen jót, hm vadat, halat, s mijófalat. A három nagyszülő meg itthon vigyázott Szebire, ígyni:

És a nap végére ilyen fáradt lett a lelkem. A teherautót még az ágyban sem engedte el, s emiatt, nagymamája elmondása szerint, kétszer is felébredt. Mer jól beleverte a fejit.

Anyával hétfőn elmentünk a Niagara-vízeséshez, ami ugyancsal lenyűgözte. Majd jöttek a pillangók, a lepkeházban. Hej, megannyi csoda, kár, hogy a tényképezőnket itthon hagytuk...

Angliába való visszaköltözködésünk immár kezd bizonyossá válni. Igen, bizony,eddig eltitkoltam, de mostmár nemlehet. Csak megszülessék ez a kisporonty, aki minduntalan rugdos, mostis éppen, s már megyünk is. Tán jövő nyáron. Addig rengeteget kell tervezni és szervezni és okoskodni, de anya megígérte, hogy rá akkoris számíthatunk, ami óriási segítség lenne. Még nemtuggyuk, hová, mikor, s hogy Davidnek milesz a munkája. Node.